2017. október 18., szerda

Születésnap

Tegnap volt a kisfiam első születésnapja. Itthon, családja körében, háborítatlanul telt, pont mint a születése. Kórházba ezúttal sem kerültünk. ;)

Mostanában többször is kérdeztek a Misijáról, és a vele kapcsolatos munkáról, de erről eddig nem beszéltem. Pedig mindennek az alapja.


EGY ÉVE
Számvetés? Leltár? Egy éve ilyenkor még... már... Család vs. karrier, "hogyanegyeztetedössze" kérdések. Sok minden kavarog most. Összecsúszott az éves szakmai beszámolókkal és programokkal a születésnap, és ez már minden évben így lesz. Egy éve azért nem utaztam dizájn hetekre, megnyitókra, kiállításokra mert már bármelyik pillanatban várható volt a fiam érkezése. Végül is kivárta, sőt. Talán a nyugalmas pillanatot várta ki? Tavaly ilyenkor még pont volt időm berendezni a szekrényét, főzni jó sokat, de az aktuális excel táblázatot már félbehagytam, bezártam egy időre. Ja, és végiglapoztam még az utónévkönyvet, hogy eldönthessem: Bercelnek nevezzük. A százhuszonötödik verzió lett az igazi, akkor tudtam, hogy bemutatkozott. 




MOST
...volt egy napom rákészülni a születésnapra, szinte luxus. Leszedtük a Design Hét kiállítását, még futárt is intéztem, aztán telefonokat, email-eket. Nem tudok tortát sütni, meg igazából semmilyen édességet a palacsintán kívül, de azért megpróbálnám. (Nem lett kész, viszont majdnem elkezdtem;) Nagyon sok munka van mögöttem, mögöttünk, az elmúlt néhány hét kis híján felborított, szinte jólesik a házimunka, legalább valami más. Ezekre az örök érvényű tanulságokra döbbentem rá: kisebb gyereket könnyebb felemelni. Járni tanuló gyereket nehezebb elkapni. Az univerzumot, ezen belül a lakásunkat felfedező utódot egészen reménytelen lebeszélni a rámolásról. Semmi sincs biztonságban egy méter alatt. Így aztán a telefonomat és más földi javaimat lehető legváratlanabb helyeken találom meg. Valamint a fognövesztés kemény munka, amiben az egész család részt vesz, de leginkább a gyermek édesjóanyja, mármint hogy én.


MI VÁLTOZOTT?
Van például emberem a prototípusok teszteléséhez:


... és szülőszéket terveztem, amit korábban nem gondoltam volna. Azt meg főleg nem, hogy videót is készítek róla. Pedig de:



... és egy csomó minden, ami nem fér bele ebbe a bejegyzésbe. Néhányat közülük azért megemlítenék. Például...


CSALÁDBARÁT-E A MISIJA?
Már bőven több, mint hobbi kategória, és az elmúlt másfél-két év ebben sorsdöntő volt. Mielőtt megtudtam, hogy várandós vagyok épp azt fontolgattam, hogy keresek egy állást, vagy legalább egy felet, annyira bizonytalan volt a helyzetem. A munkahelyemen már jóval korábban felmondtam, az ösztöndíjam éppen lejárt, a Misija pedig még messze volt az önállóságtól. Aztán Bercel érkezése átírta a forgatókönyvet szerencsére. Mivel köztudottan "jók" a várandós nők esélyei a munkaerőpiacon, nem is volt kérdés, hogy előre menekülök. A meg-tudom-csinálni érzést a fiam születése csak megerősítette. A hogyan-egyezteted-össze kérdésre pedig az a válasz, hogy pont ezért lehetséges, mert ilyen munkám van, ez a szabadúszás egyik nagy előnye. Mindenki, akivel együtt dolgozom ismeri és elfogadja a helyzetemet, figyelembe vesszük egymás munkaidejét és napirendjét, senki érdeke nem sérül emiatt. Sőt,  mostanra kimondhatom, hogy nem tudnék - nem is akarok - kiszállni, sokan számítanak rám, a felelősségem is nagyobb, szóval nem opció a hátraarc. Nehéz, de ugyanakkor jó is, és persze számíthattam rá, hisz rengeteget dolgoztam érte. Habár közvetve érzem a nyomást - egyelőre ilyen világban élünk - de ez is változik szerencsére. Amúgy meg, praktikus segítség a telefon, email, futárszolgálat, közösségi média, és néha műterem az egész lakás, ki sem kell mozdulnom otthonról.


TANULSÁGOK JÖVŐRE
1) ostromállapot (pl. dizájn hét, szobrászbiennálé, ösztöndíjas beszámoló, költözés, lakásfelújítás, vagy ezek tetszőleges kombinációja) idején takarítást rendelek, 
2) kaját is, ha úgy alakul, 
3) újrakezdem a jógát, mert szuper találmány a hordozókendő, de a gyerek mégiscsak tíz kilós, kell az erősítés.
4) átgondolom, kivel tudnék együtt dolgozni, mert kell egy munkatárs, akár csak átmenetileg is, mert ez egyedül már nem bírható.



TERVEK IDÉNRE 
Tudom, hogy sokan várjátok a fa figurákat, és a betonos vonalra is jó lenne ráerősíteni. Az idei Design Randi is hátra van még, vannak teendőink. Alakulnak lassan a dolgok, csak néha eltérek az ütemtervtől... de maradjatok velünk, lesz minden lassan.

Ha szívesen olvasnátok még arról, hogyan telnek egy kisgyerekes művész mindennapjai, ajánlom a Kiss Mártával készült interjút a Dróton. Többek között és szigorúan általánosítás nélkül, mert mindenki élete más, engem mindenesetre nagyon érdekel most a mások tapasztalata, és épp most került elém a cikk. Jut eszembe: arról is szívesen olvasnék, hogy kisgyerekes-művész-apának lenni milyen. Írók-költők előnyben, de mi a helyzet a kétkezi kultúrmunkásokkal?

Nektek milyen?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése